2010. aug. 29. 10:34 - írta yoko_homo

Ősidők óta található az emberek seggénél egy izomköteg, amelynek létjogosultságát még a legújabb evolúcióelméleti kutatások sem tudták igazolni. Ez az izomköteg a gátizom, amely a modern radiokarbonszálas vizsgálatok alapján már a Homo Erectus (az "álló faszú ember") végbélnyílása alatt is megtalálható volt. Még meglepőbb viszont, hogy az említett muszkuláris képződmény elhelyezkedése, alakja és mérete sem változott, mint ahogy különösebb funkciót sem kapott az idők során. A gátizom csak egyszerűen ott van a seggünk alatt, egyfajta mementóként, hogy ne feledjük: Isten oda teremt ránk teljesen fölösleges dolgokat, ahova akar, mert egy köcsög. Az alábbi képen valahol látszik a gátizom (hajlékonyabb olvasóink élőben is megnézhetik a saját valaguk alatt):

Az ok, amiért erről a kurvára felesleges, idegesítő testrészről megemlékezünk itt a Stallone Magazinban, az, hogy ez az izomköteg néha bizony el tud szakadni, pár jótanáccsal szeretnénk tehát segíteni olvasóinkat, hogyan őrizzék meg testi épségüket, és maradjanak szexik egy kiadós seggbebaszás után is.

husi

Első és legfontosabb tanács amit adhatunk, hogy kerüljük a zsíros, nehéz ételeket. Ezáltal egyrészt elérjük hogy nem hízunk akkorára, mint egy mangalica, másrészt a székletünk méretét is mérsékelni tudjuk, ami nagyban hozzájárul az öregkori inkontinencia elkerüléséhez, magyarul gátizmunk épsége mellett emberi méltóságunkat is megőrizhetjük, mert így csak akkor szarunk és hugyozunk be majd, ha mi is úgy akarjuk.

 

Tom Hanks, aki meleg

A gátizomzat egészségének megőrzéséhez vezető kietlen, rögös úton fontos lépés az anális szex mérséklése. Bár csudajó móka kegyetlenül seggbedöngetni valakit, majd leköpni és aprópénzben kifizetni a számlát, mindig emlékezzünk rá, hogy van a rektum alatt egy kis rész, a gyönyör egy kis szarral kikent, elhagyatott szigete, ami a túl intenzív/gyakori/erős seggbekúrástól könnyen elreccsenhet. Több proktológussal konzultáltam a témában, akik napi 3-4 alkalomban határozták meg az anális interkurzusok maximális számát. Ezt semmiképp ne lépjük túl, csak abban az esetben, ha fizetnek érte. Ha partnerünk ánusza túl száraz, vagy kevésbé izgatott állapotban van, esetleg alszik, mindenképp használjunk sikosítót. Erre a célra szinte bármilyen folyadék, agyvelő vagy más állati belsőség megfelel.

 

A gátizomszakadás veszélye leginkább a nőket érinti, és ez nem is véletlenül van így, hisz ők egyrészt nagyokat szarhatnak, az anális szex örömeiben is részesülhetnek (befogadó félként), és általában ők szülik a gyerekeket. Mint ismeretes, a gátizom szakítószilárdsága nagyjából egyezik egy körülbelül azonos méretű kaucsukszalag szakítószilárdságával, egy újszülött fejmérete pedig az esetek többségében jóval nagyobb, mint egy megtermett hímtag makkjának átmérője, így szüléskor a gátizomzatot érő kifelé irányuló nyomó inzultus az esetek 90%-ában az említett izomköteg szakadását, vagy súlyos roncsolódását okozza, nem beszélve a sok fosról és vérről ami a renyhe állapotban lévő záróizomzatot (segg) elhagyva, bugyborékolva folydogál a hideg, dohos szülőszoba pasztellszínű járólapokkal kirakott padlójára. Mindeközben Afrikában egyre több néger gyermek születik, köszönhetően a higiénia hiányának és a rohanó életmódnak. Női olvasóinknak tehát mindenképp javasoljuk hogy kerüljék el a szülést: a pina ugyanis nem arra való, hogy mindenféle gyerekeket nyomjunk ki rajta. Számtalan országban létezik már úgynevezett Lombikbébi-program, amely egy gátizmot, és úgy általában a testet kevésbé igénybe vevő újszülött-gyártási módszer, amelynek rövid ismertetőjét az alábbiakban olvashatják kísérletező kedvű olvasóink:

A LOMBIKBÉBI-MÓDSZER

A Lombikbébi-módszer a híres zsidó tudós, Dr. Charles Lombik találmánya. Dr. Lombik 1940-ig Németországban élt, ám még 1936-ban az Amerikai Egyesült Államokba menekült a náci terror elől. Bújkálását és viszontagságos útját később Anna Frank álnéven memoárként publikálta, amelybe kiadójának tanácsára, és a jobb eladhatóság kedvéért különféle fikcionális elemeket is beleszőtt. Lombikot 2002-ben Nóbel díjra jelölték, ám mivel ő ekkor már rég halott volt, a díjat a börtönviselt Kertész Imre vette át. Lombik menekülése során rengeteg kalamajkába keveredett, egy Brétagne-i kocsmában történt viszont meg vele az az eset, ami egész életét megváltoztatta, és ami oly sok nemzőképtelen anyának és apának adott reményt egy boldog, teljes életre. A legenda úgy tartja, hogy a csontsovány, éhező Lombik épp a farkával játszott az asztal alatt, masszírozta, pödörgette göndör fanszőrzetét, amikor is egy szemrevaló francia menyecske libbent be a füstös kocsma ajtaján. Lombik - úriemberhez méltóan - visszahelyezte a gatyájába duzzadó péniszét, és kíváncsi szemekkel fürkészte a fiatal tehenészlány csöcseit a kora délutáni félhomályban. Hosszasan csodálta kecses nyakára hulló szőke fürtjeit és hófehér, hosszú combjait, az egyiken egy frissen fejt, félzsíros, UHT eljárással hőkezelt tejcsepp csordogált végig - "...vagy csak egy spermafreccsenet!" - gondolta magában a meggyötört tudós, majd felhúzta a sliccét. Ám ekkor égető fájdalmat érzett az altestében: a cipzár odacsípte lüktető heréjét, minden csupa vér volt, és fájdalom ült ki egykor oly rezzenéstelen, férfias arcára. A seb elfertőződött, de később - a további komplikációk elkerülése végett - egy Mengele nevű kedves tábori orvos levágta Lombik golyóit. A tudós Amerikába már herék nélkül érkezett, majd miután takarítói állást kapott egy Pizza Hut-ban, alagsori lakásában elkezdett dolgozni híres módszerén. Pénz híján csak a legegyszerűbb eszközöket használhatta, így alakult hogy a Lombikbébi-módszer egy házilag is könnyedén alkalmazható eljárás lett a gyerekcsinálásra.

A Lombikbébi-gyártáshoz szükséges eszközöket, és a csecsemőkészítés módszertani lépéseit az alábbiakban ismertetjük.

A Lombikbébi-módszerhez elengedhetetlen az alábbi három, majd' minden háztartásban előforduló eszköz:

Lombikbébi eszközök

A gyártás lépései:

1. Az első képen látható petricsésze nevű edényben történik a fogantatás. A fogantatáshoz mindenképpen szükségünk lesz egy adag spermára (lehetőleg férfitól), és egy maréknyi petére (lehetőleg női petét használjunk). A két anyag arányát az határozza meg, milyen nemű gyermeket szeretnénk: ha kislányt, egy kicsit több petét tegyünk a tálba, ha fiút, akkor pedig egy kicsit több spermát. Fontos, hogy ha fiút gyártunk, annak még a későbbi lépések során levághatjuk a péniszét, így lánnyá alakíthatjuk, viszont ha lányt kezdünk el csinálni, arra már csak különféle mesterséges módszerekkel rakhatunk péniszt (pl. ráköthetünk egy kolbászt a derekára). Ha bizonytalanok vagyunk a jövőbeni gyermek nemét illetően, mindenképp fiút készítsünk a petricsészében.

2. A csészébe helyezett anyagot csomómentesen keverjük el egy kiskanállal, ízlés szerint fűszerezzük. Ha fehér gyermeket szeretnénk, nincs több teendőnk, ha néger babát várunk, színezzük meg a váladékot ürülékkel, hasonlóképp járjunk el ha ázsiai típusú újszülöttet szeretnénk, csak a színezést huggyal végezzük.

3. Az így keletkezett nyálkás anyagot fedjük le, majd hagyjuk pár napig állni. Fontos, hogy az edénybe ne tudjanak legyek vagy egyéb rovarok, kisállatok belemászni, mert így mindenféle mutáns gyermekünk születhet, akit utána meg kell ölnünk.

4. Pár nap után a petricsészébe helyezett váladékból elkezd kihajtani a kis zigóta, ami egyénenként változó iramban elkezd növekedni. Ha már kicsinek találjuk a petricsészét, vagy esetleg már az oldalán kicsurdogál a lé, helyezzük át a kis amőbát a második képen látható lombikba. Fontos megjegyezni hogy ebben a fázisban még elég sérülékeny a sejtfal, a legegyszerűbb ha megpróbáljuk hirtelen átlöttyinteni az egészet a nagyobbik edénybe, hasonlóan ahhoz, amikor tükörtojást készítünk. Ha szétfolyna, ne bánkódjunk, a hatályos törvények alapján zigóták megölését nem bünteti a törvény.

5. A lombikot tegyük szellős, napos helyre, hogy a kis jövevény kellően tudjon fotoszintetizálni. Fontos, hogy a lombikbébi ebben a szakaszban folyamatos meleget igényel, ezért télen helyezzük a radiátorra, nyári időszakban pedig a gáztűzhelyen tárolhatjuk, folyamatosan égő közepes láng fölött.

6. Általában néhány hét után a zigóta sejtfala megkeményedik, és elkezd fejlődni a lombikunkban a kis homunculus, egy már végtagokkal és belső szervekkel rendelkező kis ember. Elérkeztünk a keltetési időszakhoz: helyezzünk egy infralámpát a lombik fölé, és minden oldalról süssük át a homunculust, amíg aranybarna nem lesz. (Ha színes gyermeket gyártunk, a szagokra hagyatkozzunk: ha már enyhén kormos füst jön ki a lombik száján, abbahagyhatjuk a keltetést.)

7. Ha megvagyunk a keltetéssel, helyezzük a homunculust a harmadik képen látható hordóba, ezzel megkezdjük az érlelés időszakát. Mivel ekkor még nagyon kicsi az embrió, a kezdeti időszakban nyugodtan rakjunk mellé kovászos uborkát, káposztát, azonban a gyermek növekedésével a mellé helyezett ételek mennyiségét arányosan csökkentsük, persze csak ha nem akarunk Danny De Vito méretű törzszülöttet gyártani. A hordót tegyük hűvös helyre (pincébe, szennyvízgödörbe). Az érlelés folyamata több hónapig is elhúzódhat, így ezt az időszakot használjuk kirándulásra, kocsmázásra, baszásra, mert a gyermek születése után úgysem lesz időnk ilyesmikre.

8. Az érlelési időszak végét a gyermek öntudatra ébredése jelzi. A gyermek általában a hordó falán való dörömböléssel, kaparászással, vagy kiabálással adja tudtunkra, hogy elkészült, 3-4 hónap érlelés után mindenképp ellenőrizzük naponta a hordót, nem jön-e belőle valamilyen hang. A hordóból való kiemelés és az első felsírás után egy éles késsel vagy ollóval vágjuk le a felesleges testrészeket, csontokat (ilyenkor célszerű a péniszt is elnyesni, ha mégis lányt szeretnénk).

9. Az elkészült csecsemőt öltöztessük fel és adjunk neki nevet.

Fasza, megosztom!

 

Kategóriák

Ismeretterjesztés , Életmód

Címkék

gát , gátizom , picsa , segg , szar , valag

Eddig 12 komment érkezett ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.






Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.