Nedves rajongóink!
A Stallone Magazin szerkesztősége (kb. 40 héttel az utolsó cikk megírása után) úgy döntött, hogy zárja a Stallone Magazint, és érzékeny búcsút veszünk az olvasóinktól, akiket kissé elhanyagoltunk az elmúlt majd egy évben - remélem meg tudtok bocsájtani nekünk!
A Stallone Magazin az egyik legrégebbi - ha nem a legrégebbi - magyar blog-oldal, első bejegyzése 1973. októberére datálható. Az azóta eltelt nagyjából 37 évben bátor publicistáink számos alkalommal bizonyították, hogy nem csak a szaktudásuk, de szívük is a helyén van, többek között amikor:
Igaz, a magazin munkáját nem kevés tragédia tette időről-időre szinte lehetetlenné, amelyek között a legsúlyosabb talán Yoko Homo kollégám halála, majd az én halálom voltak, amin nagyjából csak akkor sikerült túllépnünk, miután szerelmesek lettünk egymásba és összeházasodtunk (a sok szex javítja a közérzetet!).
Szóval néha nehezen, de azért döcögött a szekér. Most azonban elérkezett a búcsú ideje. Nem azért, mert Orbán Viktor minket is megfenyegetett, hogy Molnár F. Árpád sorsára kerülünk (weboldal letiltás, kasztráció, férfivá operálás), hanem inkább azért, mert az SZDSZ megszűnésével mi sem kapunk már támogatói pénzeket a tényfeltáró munkánkhoz. Nekünk viszont meg kell élnünk valamiből - főleg mióta megszületett a második gyermekünk is, aki már inkább az anyjára, yoko-ra hasonlít: nem nagyon lehet eldönteni a nemét és meglehetősen büdös. Leginkább tehát anyagi okokból (és bár nehéz őszintén kimondani, de igen: MEGÖREGEDTÜNK ÉS KIÉGTÜNK!), úgy döntöttük, befejezzük. Úgyhogy mindenki kapja be! Sziasztok!
Baráti üdvözlettel;
Stallone Magazin
img, #cubbies-overlay{ -moz-transition-property: margin, box-shadow, z-index; -moz-transition-duration: 0.1s; -webkit-transition-property: margin, box-shadow, z-index; -webkit-transition-duration: 0.1s; } .cubbies-selected{ z-index: 9999; box-shadow: 3px 3px 8px -1px blue !important; cursor: pointer !important; margin: -3px 3px 3px -3px; } .cubbies-selected:active{ box-shadow: 2px 2px 5px -1px darkblue !important; margin: -1px 1px 1px -1px; } #cubbies-overlay{ position: fixed; z-index: 9999; bottom: 30px; left: 30px; box-shadow: 0 2px 3px rgba(0,0,0,0.8); border: none; } #cubbies-overlay:hover{ box-shadow: 0 2px 3px rgb(0,0,0); }
)
Amúgy a letöltési oldal is méltó lett a magazin hírnevéhez. A számok pedig olyan szívhezszólóak, hogy még most is könnyeimmel küszködök. (L)(L)(L)
Együtt érzünk Veled! Szerintünk is a kurva anyját Schwarzeneggernek! Ingyenélő-politikus-naplopó Stallone hasonmásokra nincs szüksége Californiának! SCHWARZENEGGER, TAKARODJ VISSZA A FASZBA SVÁJCBA!
szerintem baszódjatok meg, a faszt szűntetitek meg bazmeg a legjobb blogot a világon ti geci zsidó homokosok
most leiszom magam
asfbgadh álláspontja is érthető szerintem... :\
Szerintem meg kurvára nem tűntetek el egy percre sem. A Hírcsárdán pont ebben az elvetemült stílusban írnak, csak néha egy kicsit lájtosabban h ne verjétek ki a biztosítékot sokaknál. :) Vagy hallucinálok?
A hírcsárda egy szar...
Csak a Stallone magazin adhat elég erőt és minden lebíró akaratot!!!
Nem hagyhatjátok abba.
Kurvajó lett ez a lovesongs, albumon vendégéneklést vállaltok?
a hírcsárdát nem mi csináljuk (igazság szerint nem is olvassuk). vendégéneklés? persze, van az a pénz. :D
Ez volt az egyetlen oldal, ami tényleg szórakoztató volt. Remélem azért nem törlitek mivel a régi cikkeken még most is néha sírok a nevetéstől. Nem tudom, hogy az életben milyen emberek lehettek (tényleg heterók vagytok?), és, hogy egyes posztokhoz mennyi idő kellett, de minden elismerésem a tietek. Sok örömet szereztetek nekem, és valószínűleg ezzel nem csak én vagyok így. Én sem vagyok ratyi, de azért yokonak megadnám rendesen :D, tuti élvezné a kis banánpuhító!
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.
Antifasiszta harci magazin és egyéb krónikák
kontakt:
stallonemagazin@gmail.com
Hát(tal nem kezdünk mondatot) én nagyon sajnálom, hogy vége. De boldogan fogok visszaemlékezni azokra a percekre, melyekben könnyes szemmel röhögve fetrengtem a Stallone olvasása közben. Remélem azért hallok még felőletek. Szeretlek Titeket!!! :'((
Na jóéjt. Ja és nem vagyok meleg. Meg a kurva anyját Arnold Swarzeneggernek!