Divat bejegyzései



2009. dec. 16. 20:14 - írta Lord Blizzard

Yoko Homo és én 1999-ben ismertük meg egymást. Akkor még mindkettőnknek volt barátnője és relatíve jó (heteroszexuális) kapcsolatban éltünk, ami azt jelenti, hogy egész hetet végignintendóztuk/horrorfilmeztük, hétvégeként pedig átmentünk a barátnőnkhöz dugni.
Mivel sok közös témánk volt (testépítés, klubok, zetor) a barátságunk egyre szorosabbá vált. A kapcsolatunkban a "pozitív törést" a 2004-es év hozta, amikor is öt év barátság után egymásba szerettünk. S mindez egyik pillanatról a másikra történt: egymás mellett feküdtünk az ágyon, néztük a "Hegy gyomrában" című kanadai sorozatot (talán néhányan még emlékeztek rá: két kisgyerek kalandjairól szól, akik összetűzésbe keverednek a Földet leigázni szándékozó mocsáremberekkel), amikor - már magam sem tudom, miért - elővettem a péniszemet és elkezdtem vele játszani. Mikor megmerevedett a szerszámom, Yoko nem jött zavarba, sőt, épp ellenkezőleg: ő is így tett. Utána már minden jött magától...
Még azon az éjjelen elhatároztuk, hogy ha a szerelmünk öt évig kitart, összeházasodunk. Utána sok minden történt velünk (éltünk egy ideig Pesten együtt, aztán különváltunk, de időről időre mindig találkoztunk), ám az öt év alatt nem tört meg a varázslat. Ezért az öt évvel ezelőtti ígéretünknek megfelelően elhatároztuk: elutazunk Kanadába; egyrészt azért, mert ott engedélyezik a melegházasságot, másrészt azért, mert hát mégiscsak egy kanadai sorozatnak köszönhetjük, hogy egymásba habarodtunk. Úgyhogy összecsomagoltunk és kitaxiztunk a Ferihegyi repülőtérre. (az alábbi kép Yokót ábrázolja, aki a jelenlévőknek mutogatja kidolgozott mellizomzatát - a fotókon az arcot azonban mindenhol felismerhetetlenné tettük, félve a homofóbok támadásától - ILYEN VILÁGOT ÉLÜNK!!!)

A repülőt majdnem sikerült lekésnünk, ugyanis a fémdetektornál elidőztünk nem keveset (Yokó csomagjából ki kellett pakolni az összes fémből készült műfalloszt, ami hosszú perceket vett igénybe), aztán pedig a takarító-szertárba belopakodva még egy hatalmasat szeretkeztünk. Ám mivel elég hamar elélveztünk mindketten (nagyon kívántuk egymást), még épp elértük a repülőt.

Mivel túl sok pénzünk nem volt, és a közvetlen Budapest-Kanada járat meglehetősen drágának bizonyult, a WizzAirt választottuk, ám azzal át kellett szállnunk Berlinben, ahol túl sok időt nem tudtunk eltölteni, viszont pár fotó készült, az alábbi rólam, háttérben a nagyon vendégszerető és kedves német lakosokkal.

Mivel (szerencsés esetben) egyszer indul az ember nászútra, nem akartuk kihagyni a szerelmesek városát, Párizst sem, ezért Olaszországban is megszálltunk egy éjszakára, amit végigszerelmeskedtünk az Eiffel torony aljában, majd tetején is.

Innen az utunk már közvetlenül Kanadába vitt, ám mivel ekkor már igencsak fogyóban volt a pénzünk, a Jobbtaxi szolgáltatásait vettük igénybe. A harmincnégy órás út alatt negyvenötször hallgattuk végig az Egészséges Fejbőr - Nem szégyen a másság című lemezét, miközben a hátsó űlésen furulyáztunk, szinte megállás nélkül. Mikor Kanadába értünk, elbúcsúztunk a bőrfejű taxisofőrtől (kezetráztunk vele, majd megnyalogattuk a golyóit), és kivettük a nászutas lakosztályt a Grand Torino Hotelben.

Miután kipakolásztuk a holmijainkat, egy vad szeretkezés után meglátogattuk Tucker atyát, akivel már leiméleztük az esküvő részleteit, így a házasság zökkenőmentesen zajlott le öt fő: Yoko, én, Tucker atya és a két tanú: Elton John és Barack Obama részvételével.
Ezt követően stoppal jutottunk el a Csendes Óceán partjaig, ahol három csodálatos napot és hat éjszakát töltöttünk el együtt.

Ez a pár nap olyan gyorsan eltelt, hogy nekünk szinte néhány órának tűnt. Hazafelé már biciklivel jöttünk és annyira elfáradtunk a tekerésben, hogy még fél évig nem volt erőnk posztolni a Stallone Magazinra.
Életünk legszebb néhány napját tudhatjuk magunk mögött. Minden kedves olvasónknak szívből kívánjuk, hogy találjátok meg Ti is az igaz szerelmet, mert enélkül is el lehet nintendózgatni, meg heteroszexualizálni, de ha az embernek nincs a szájában egy nagy merev pénisz, a fene megette az egészet...


2009. júl. 23. 13:30 - írta Lord Blizzard

Mindig is tudtuk, hogy a nők érdekes élőlények, de azért mi férfiak is meglepődnénk, ha tudnánk, hogy a gyengébbik nem tagjai sutyiban milyen dolgokat dugdosnak fel maguknak. És még a férfiak disznók/perverzek/stb (pedig mi legrosszabb esetben is guminőt dugunk, nem foszforeszkáló nyuszit).

Vibrátorok TOP10 - egyenesen a vateráról

Különösebb kommentár nem szükségeltetik (csak egy egész kicsi).

 

10. Banán vibrátor - friss, finom export az ültetvényről

9. Kék delfin vibrátor - tengeri örömök a panellakásban is!

8. Leopárdmintás vibrátor, kizárólag vadmacskáknak!

7. Nyuszis vibrátor azoknak, akik lélekben ártatlan gyermekek maradtak! 


6. Foszforeszkáló vibrátor - hogy sötétben is "kéznél" legyen

5. anál trainer - gyakori székrekedés ellen javallott

4. gyöngy a pinába, hattyú a seggbe - akiknek az érzelem a fontos

3. Cápás vibrátor (aki ilyet használ, azt küldeném gyógykezelésre)

2. Vörös sárkány vibrátor - a távolkeleti kultúra szerelmeseinek

 


És a Stallone Magazin ajánlata, kizárólag nőknek:

 

1. Hólapát gereblyével - ha a felmosás és porszívózás már túl unalmas

 

 


2009. ápr. 29. 18:24 - írta Lord Blizzard

A Stallone Magazin (manuális) grafikai utómunkákat vállal!

Mivel a gazdasági válságot mi is megérezzük a pénztárcánkon, ugyanakkor az európa parlamenti választások kampányolása is megkezdődött (többek között) óriásplakátok formájában, elhatároztuk, hogy grafológiai tehetségünket kamatoztatva vállaljuk, hogy egy jelképes összegért feljavítjuk a gyenge esztétikai érzékkel összeokádott politikai jellegű plakátokat.

Referenciamunkánk:


Csapatunk többek között a következőket vállalja:

  • nemzeti jelképek (dávidcsillag, árpádsávos zászló, stb.) feltüntetése a plakátokon, vagy az azon szereplők homlokán
  • bajusz, pénisz és egyéb testékszerek utómontázsolása
  • mérnöki pontosságú croppolás és átméretezés (értsd: letépjük a plakátot)
  • a photoshopból ismert blur és liquify effektek alkalmazása (levizeljük a plakátot)
  • színezet és szaturáció állítás (viszünk magunkkal festékesvödröt)


Árlista (megközelítő árak, pontos árajánlatot kérjen tőlünk faxon!):

Fidesz, MSZP, MDF: 20 000 Ft / plakátjavítás
SZDSZ: mi fizetünk

A Jobbik és a Munkáspárt plakátjainak esztétikusabbá tételét nem vállaljuk, mivel szélsőséges eszméket nem szeretnénk támogatni!




2008. aug. 18. 17:34 - írta Lord Blizzard Nem szükséges ismernünk - csupán ajánlott - Frederic Beigbeder zseniális, irodalmi díjak egész sorát magáévá tudó, a reklámszakma szennyesét kiteregető 1999 Ft című könyvét ahhoz, hogy tudjuk: a reklám nem azért létezik, hogy a fogyasztói társadalom tagjai boldogok és elégedettek legyenek - éppen ellenkezőleg!
"Az én szakmámban senki se kívánja, hogy boldogok legyetek, mert a boldog ember nem fogyaszt." - írja a szerző. És valóban: az emberek többsége folyamatosan gürcöl azért, hogy valamilyen hülyeséget megvegyen, ami egészen addig "a legfontosabb", amíg meg nem vette - aztán jön a következő. Ebben nincs megállás. Ám ennél is fontosabb, hogy párkapcsolatunkat is veszélyeztetik a minden sarkon reánk leselkedő címlaplányok, akik elénk tárják hibátlan, anyajegy-mentes bőrüket, szilikonnal kitömött csöcsüket, mindezt agyonfotosoppozott formában, ráadásul olyan mértékben, hogy az eredetire valószínűleg az anyja sem ismerne rá. Folyamatosan szembesülünk a nemlétező tökéletességgel, minek hatására a kislányokban már 10 év felett komoly depresszió alakul ki: sosem lesznek elégedettek magukkal, így a reklámok által örök boldogtalanságra vannak kárhoztatva.
A férfiak többsége is olyan nőkre ácsingózik, akiket nem hogy nem kaphatnak meg, de nem is léteznek. Aztán természetesen nagyrészük beéri az "átlaggal", akik ugyanúgy rendelkeznek bélsárral, mint mi magunk és reggelente az ő rágószájszervük is bűzlik, kiváltképp ha előző este az ondónkat is lenyelték! De ez nem baj! Ez természetes! A nők így csodásak!
Ítéljük el ezt a műanyag világot, amelyet felülről láthatatlan erők reánk erőszakolnak és tárjuk fel a titkot: a szupermodell is ember!

Mindezt bizonyítandó megdöbbentőnek látszó (de egyébként teljesen természetes!) fotókat teszünk közzé, amelyeken világsztárokról derül ki, hogy bizony ők is szarnak/fosnak, sőt, néha a legváratlanabb helyzetekben teszik ezt!

1. híres beszarások



2. híres fosások



3. extrém méretű szar






2008. aug. 15. 19:14 - írta Lord Blizzard Hónapokon át tartó aktív újságírói munka megérdemelt gyümölcseként egy nagyobb céges beruházást követően tegnap végre megjöttek szerkesztőségünkbe a Macintosh által gyártott 24"-os iMac-ek, s hirtelen örömünkben ki is hajigáltuk az ablakon az idejemúlt, tavalyi PC-inket. Sajnos csak későn jöttünk rá, mekkora hibát követtünk el. Ez az iMac ugyanis egy nagy rakás szar.
Tegnap lapzárta után vezető informatikusainkkal teszteltük az Apple "csodamasináját".

A csomagolás


Az első csalódás akkor ért minket, amikor kihámoztuk a gép dobozát az olcsó csomagolópapírból. Az iMac doboza szinte teljesen szürke, sehol egy vidám szivárvány, vagy egy mókás kis rózsaszín háromszög. Az egész szürke. Azt még valahogy megértettük, hogy a cég spórolni akar a tintapatronnal, de hogy a dobozon semmilyen fontos információ/paraméter sincs feltüntetve, azt már nem tudtuk megmagyarázni - egészen addig, amíg ki nem szedtük a gépet a dobozból.

A gép


Miután kiszedtük a monitort, a billentyűzetet és az egeret, megállapítottuk, hogy a számítógépet kifelejtették (vagy direkt kihagyták!) a dobozból. Maga a monitor is ocsmány: szemből egy gusztustalan kockára emlékeztet - oldalnézetben már egy fokkal elviselhetőbb, mert tft monitorként elég vékony ahhoz, hogy ne látszódjon belőle túl sok.


A billentyűzet egy ilyen kis lapos szar (valószínűleg összetörik, ha egy nagyobbat fingik a felhasználó), egér pedig ugyan van, de az is selejtes: lefelejtették róla a második gombot!!!


Összegzés: az alapgép hiányzik, a monitor ronda, az egér selejtes. Bravó, kedves Apple.

Indítás után

Bár az alapgépet kifelejtették a dobozból, valamilyen furfangos belső memória következtében így is bekapcsolható a monitor és be is töltődik rajta az operációs rendszer, a Mac OS X. A "gép lelke" relatíve hamar beboot-ol (mondjuk egy tojásrántottát még volt időnk elkészíteni, míg bejött a fő képernyő), és hát nagyjából ugyanaz a látvány fogad minket, mint a Windows 95 esetében.


Újfent gratulálunk az Apple cégnek: sikerült lekoppintaniuk a Windows tizenhárom évvel ezelőtti grafikus felületét. Fantasztikus teljesítmény. Persze a tálcát a képernyő tetejére pakolták, és az ikonokat is kicsit átrajzolták paintbrushban, de hát a hülye is észreveszi a pofátlan lopást.
Szoftvertámogatásként külön megvásárolható az igen fantáziadús névre keresztelt .Mac szoftvercsomag, amely súlyos százezrekért cserébe biztosít olyan kurva fontos programokat, mint a Safari (ingyen letölthető böngésző, ami PC-n már régóta van), vagy a képeink buzerálására kifejlesztett iPhoto (ilyen szoftverből sincs még ezer). Persze torrent kliens, vagy lövöldözős/gyilkolós/baszós játék az egy darab nincs benne.


Mivel a Mac gépek híresek arról (főleg mióta az új, Linux alapú OS X-et használják), hogy kb. félóránként összeomlik a rendszer, a dobozban megtaláljuk az operációs rendszer cd-it is (a DVD-t még valószínűleg nem találták fel az Apple-ék), amelyre valami írástudatlan barom csinálhatta a borítót, mert egy darab x-et rábaszott és ezzel úgy érezte, hogy ő elvégezte a munkáját. Igazán innovatív megoldás.

Apple történelem

Miután ennyi igénytelen megoldással voltunk kénytelenek szembesülni, kicsit utánanéztük ennek az Apple-nek és rájöttünk, hogy ez egy elég régi cég, amit egy Steve Jobs nevű sunyi alak vezet, illetve inkább félrevezet, már magával a nevével is, ami ugye magyarul "munkák"-at jelent - ehhez képest Jobs hírhedt munkakerülő, egyszer pár éve ki is baszták az Apple-től, de aztán mikor orrpolipot diagnosztizáltak nála megsajnálták és visszavették. Ez egy sunyi alak, amit az alábbi két fotó is bizonyít:



Steve (blow)Jobs - szakállal, szakáll nélkül?
Kit akar ez átverni???


Összegzés

Mindent összevetve az Apple ezen gépe (is) tragédia. Igénytelen a csomagolás, selejtes a termék, az operációs rendszer a Microsofttól van összelopkodva, a stabilitás egy vicc, a torrent meg sokkal lassabban fut. Aki esetleg mostanában tervezte, hogy a sok sznob haver tanácsára lecserélné megbízható kis PC-jét erre a förmedvényre, kétszer is gondolja meg, hajlandó-e pénzt kiadni egy ilyen Kínában összetákolt igénytelen fosért.



2008. máj. 19. 23:47 - írta Lord Blizzard A nácikat sokan nem szeretik. Részben a fekete ruhájuk miatt, hiszen arról sokan a kéményseprőkre asszociálnak, akiknél sunyibb geci kevés van (jól tudjuk, miféle emberek ezek! Kéményben aláereszkedve hatolnak be otthonainkba, hogy megerőszakolják asszonyainkat és beleszarjanak az ékszeresdobozainkba). Mások azért nem szeretik a nácikat, mert képtelenek voltak visszaszorítani a kommunizmus előretörését. Sőt, olyanok is vannak, akiknek a nácik fő vezére, Guillermo Del Che Guevara volt antipatikus a szomál bevándorlókat hátrányosan érintő politikai rendelkezései miatt.

Akik esetleg mégis szimpatizálnak ezekkel a faszkalapokkal, nos, nekik készült a Harmadik birodalom dildója, ami egy neobarokk-stílusban pompázó erotikus készlet, 'melyet segglyukunkba helyezve jó lesz nekünk.
A termék dobozáról emitten közlünk egy képet, hogy Ti is felismerjétek azonnal, ha legközelebb a Westendben jártok.





2008. máj. 16. 1:02 - írta yoko_homo

Újra divatban a hitlerbajusz! Milánótól New Yorkig végigsöpört az utóbbi évek egyik legkülönlegesebb divathóbortja, és sztárok egész sora növesztett hitlerbajuszt, amely a nyár egyik nagy durranásának ígérkezik! A kompakt, kényelmes arcszőrzet igazán kellemes a nagy nyári melegben, és viselőjének markáns, karakteres vonásokat kölcsönöz!

Mire ügyeljünk hitlerbajusz-viselés közben?

- bajszunk nagyfokú tetűveszélynek van kitéve, ezért legalább kéthetente tisztítsuk meg, fertőzés esetére pedig a Nittyfor hajszeszt ajánljuk (a tisztítási folyamatot érdemes 2 hetente testünk egészén is elvégezni!)

- orrszőrzetünket soha ne hagyjuk hitlerbajszunkra nőni, mert ez eléggé lerontja az általa nyújtott esztétikai élményt

- a hitlerbajusz rendszeres ápolást, nyírást igényel, ehhez a legalkalmasabb szerszám a Husqvarna láncfűrész

- vigyázat! orrfújás után könnyen maradhatnak kisebb-nagyobb takonydarabok arcszőrzetünkben! ilyen esetekre mindig hordjunk magunknál egy piperetükröt és egy kisebb csipeszt


2008. máj. 9. 18:28 - írta yoko_homo

A Stallone Magazin már a kezdetek óta a szívén viseli a mongoloidok ügyét, mivel szerkesztőségünk jónéhány tagja is mongoloid beállítottságú. Ezért is örültünk meg annyira, amikor a népszerű videómegosztó portálon rábukkantunk a Devo zenekar 1978-as felvételére, amelyben a mongoloid életérzés legkellemessebb pillanatairól emlékezik meg ez a remek new wave banda. Hallgassátok tehát ezt a szép nótát, de ne feledjétek: a Down-kórt nem lehet kinőni!

DEVO - MONGOLOID


2008. márc. 28. 23:44 - írta shaolin_kecske

Eleged van a szokásos méregdrága, megfizethetetlen sportcipőkből? Szeretnél vagányabbnak látszani barátaid előtt, vagy csak szimplán folyton szarba lépsz? Ne kerüld ki a székletet, se az állatit se az emberit. HÚZD A LÁBADRA!


A Párizstól Tokyoig méltán elismert Stallone magazin divatdiktátorai, akik nem csupán követik, hanem diktálják is a divatot. Előre hát barátaim, permetezzük le bátran lábunkszárát székletünkkel, és reformáljuk meg együtt földgolyónk divatvilágát!