2008. okt. 14. 13:49 - írta
Lord Blizzard
"Legyőzhetjük a demokráciát, mivel ismerjük az emberi tudat, az egyén mögött megbúvó szellemi háttér működését (...). Én az emberi fejlődést nem a közönséges gondolkodású, a mindennapi élet szükségleteit hajhászó tömeg akaratlanul létrehozott termékének, hanem a bonyolult egymásrautaltság, a szabadidő által felszabadított energiák és bátorság, a művészetek és az irodalom révén módosított, illetve új irányba terelt emberi szenvedélyek és motivációk természetes, ám alaposan kidolgozott eredményének látom."
A fenti beszéd 1903-ban, a St. Ermin Hotel-ben tartott egyik szupertitkos találkozón hagyta el egy bizonyos Lord Alfred Milner száját. Az úriember azon túl, hogy neves újságíróként és befolyásos politikusként tevékenykedett, akkortájt a brit szabadkőművesek nagymesteri posztját is ő töltötte be, amely ugyebár a földalatti titkos mozgalmak egyik legmeghatározóbb résztvevőjének titulusa.
Nagyjából ezen gondolatmenet továbbgondolása (és aktív gyakorlatba történő átültetése) után mintegy fél évszázaddal alapították meg a Bilderbergi Klubot, ahol azóta is évente vesznek részt azok az emberek, akikre a következő mondat igen pontosan ráhúzható:
"Van valami a trón mögött, ami a királynál is hatalmasabb."
(Sir William Pitt, angol államfő, 1708-1778)
Hogy kik ezek az emberek, és milyen fő célkitűzések mentén tevékenykednek, arról már
Csáth Magdolna közgazdász készített egy remekbeszabott,
ötrészes tanulmányt, s e témában jelent meg a napokban Magyarországon is Daniel Estulin "Összeesküvés" című könyve (angol cím: The True Story of the Bilderberg Group). Estulin egy orosz születésű, rendkívül bátor publicista, aki a Stallone Magazin példáját követve próbálja felhívni az emberek figyelmét a pódium mögötti nagy összefüggésekre. Velünk ellentétben
ő csak a Bilderbergiekre koncentrál fő könyvében, ám ezt alapos kutatómunka után teszi, ezért mindenképp figyelmet érdemel fordulatokban gazdag, nevekkel, dátumokkal és konkrét eseményekkel teletűzdelt műve.
Kanadában, ahol a könyv először napvilágot látott, Estulin műve „
Non-fiction Book of the Year” kategóriában első helyezést ért el, ami remek módja annak, hogy hiteltelenné tegyenek egy valós, a hatalom számára kényes tartalmú tényfeltáró irodalmi munkát. A Stallone Magazin is folyamatos támadásnak van kitéve - a legutóbb például egy blogportálon a humor kategóriába soroltak be minket!
Az
Összeesküvésben (amely megrendelhető többek között az
Alexandra oldaláról) megtudjuk azt, hogy miképp próbálják a színfalak mögül irányítani azon folyamatokat, amelyeknek célja az egységes nemzetközi indentitás, az emberek centralizált irányítása (tudatkontroll), az állandó stabilitáshiány, valamint a kül-és belpolitika központi teljes ellenőrzése. Ezekhez kapcsolódóan számos érdekes, néha dühítő történetet is olvashatunk, sajnos különösebb magyar vonatkozások nélkül.
rejtett kamerás felvétel a legutóbbi Bilderberg gyűlésről
Azonban a Stallone Magazin nem volna az ami, hogy ha nem egészítené ki Daniel Estulin nagyszerű kutatómunkáját magyar vonatkozású nevekkel és eseményekkel. Embereink kapcsolatban állnak a legfontosabb magyarországi szabadkőműves páholyok tagjaival, néhányan pedig a Bilderberg klub legutóbbi rendezvényein is részt vettek, például az idén megrendezett nagy vihart kavaró meleg felvonuláson, ahol tény- és ánuszfeltáró kollégáinkat tojásdobáló antiglobalista partizánok próbálták megtámadni.
A tényfeltárás veszélyeire azonban fittyet hányunk, ahogy azt szellemi testvérünk, Daniel Estulin is tette, s
közreadjuk az öt legbefolyásosabb magyar(országi) Bilderberg tag nevét, illetve azokat a hozzájuk kapcsolható dátumokat és történeteket, amelyek alapján elvethetjük azt a teóriát, hogy ezen emberek a saját tehetségüknek köszönhetően kerültek meghatározó pozíciókba.
Gyurcsány Ferenc
Tinédzserként átlagos KISZ-titkár, majd tehetségtelen cukrászművész. Az ezredforuló után sikertelen sportminiszter.
Ekkor belép a Bilderberg klubba. Azóta sikeres, közkedvelt, népszerű miniszterelnöke a Magyar Banánköztársaságnak.
Bokros Lajos
Fiatalkorában színészettel próbálkozó nihilista művész, aki sikertelenül játszotta el Döbrögi szerepét a Ludas Matyiban, háromszor.
Ekkor belép a Bilderberg klubba. Később népszerű politikus, bankár és közgazdász - leggazdagabb magyarjaink egyike.
Csala Zsuzsa
Népszerű színészként hamar sikerült kitanulnia a hazudozás és aljas cselszövés minden fortélyát, így már harminchárom évesen beadta jelentkezését egy szabadkőműves páholyba. Mivel a többi páholyhoz hasonlóan ez sem volt hajlandó nőket felvenni tagjaik közé, a csalódott Zsuzsa
szabadívheggesztő páholyt alapított, melynek sikerességét megtapasztalva beválasztották a Bilderberg klubba. Azóta kevésbé dagadt és több a pénze.
Fekete Pákó
2002-ig nigériai rabszolga.
Ekkor belép a Bilderberg klubba. Ezt követően évekig a magyar lakodalmas rock királya. Később napfényre került Pákó szélsőjobboldali/nyilas múltja, ezért megvonták tőle a Bilderberg tagságot, s ezzel egyidejűleg zenei karrierje is derékba tört.
Zámbó Jimmy
1989-ig homoszexuális bárokban fellépő sikertelen előadóművész.
Ekkor belép a Bilderbreg klubba. Egy évvel később aranylemezt készít, amely első a Mahasz sikerlistáján. Később, roma kultúrattaséként nyíltan a globalizmust támadja, majd rejtélyes körülmények között elhalálozik.
Valószínűleg nincsen új a nap alatt.
Az uralkodók-szolgák felosztás napjainkban Európa- és Amerikaszerte ugyanúgy meghatározza társadalmi berendezkedésünket, mint évszázadok(évezredek) óta bármikor máskor, annyi különbséggel, hogy láncaink most láthatatlanok. Ám míg a hagyományos láncokat szétzúzhatjuk egy kalapáccsal, jelenlegi láncainkon nem fog semmilyen szerszám, azokat csupán a megfelelő tudás megszerzésével tudjuk levetni magunkról. Ehhez nyújt segítséget Daniel Estulin könyve, a Stallone Magazin elmaradhatatlan kiegészítő kommentárjával.